Fausztina nővér – Az isteni irgalmasság üzenete

Világunkban mérhetetlen pazarlás folyik. Nemcsak az ember képességei hevernek általában kihasználatlanul és nemcsak a természetet zsigereljük ki mértéktelenül, hanem – bármilyen furcsán is hangzik elsőre – visszaélünk mindazzal, ami a szeretet mellett az életben a legértékesebb: a helyesen megélt szenvedés nyújtotta lehetőségekkel. Mily sok ember szenvedése kárba vész, mert sem magunk nem válunk jobbá általa, sem pedig másokért nem ajánljuk fel. Pedig oly sok minden átalakulhatna, nemesedhetne a világban, ha a szenvedéshez más hozzáállással közelítenénk, és kihasználnánk átalakító, segítő erejét.

Az „ember örök keresése”, a vágytól vágyig rohanó hajsza, ez a szüntelen kielégületlen, végtelen folyamat nagy misztérium. A kereső, mindent megragadni akaró ember egyik szépségtől a másikig igyekszik haladni életútján, kerülve minden szenvedést és kellemetlenséget, megrészegülve a szenvedély vakító misztériumától, de közben minden kicsúszik a kezei közül, leginkább éppen az, amit annyira megtartani kívánt. A nagy titokra – hogyan folyik el az érzéki világ az ember kezei között – a választ az elengedésben és az egyetlen állandó, örök és halhatatlan részünk, illetve az Istenhez vezető út keresésében találjuk. A keresőnek először saját életében kell a vágyak nyújtotta röpke és elillanó vigasz értéktelenségét megtapasztalnia és önző vágyai kielégítésére irányuló törekvését elengednie. Ha ezt a szíve mélyén felismerte és átérezte, már csak a következő kérdések válnak számára fontossá: mi visz közelebb Istenhez, mi Isten akarata?

E kérdésekre felelt életével és annak üzeneteivel korunk egyik legnagyobb misztikus szentje, Fausztina nővér.

Égi vezetettség

Helena Kowalska 1905. augusztus 25-én, a lengyelországi Glogowiecben született egy tízgyermekes család harmadik gyermekeként. Már kislánykorában is az Istennek tetsző élet vonzotta. Ötévesen egyik álmában az Égi Anya kézen fogva vezette őt az égi paradicsomban. Amikor édesanyja éjszakánként benyitott hozzá, gyakran találta a kis Fausztinát padlóra térdelve, imádkozva. Tizenöt és tizennyolc évesen is kérte szüleit, hogy apáca lehessen, de nem engedték el, mert a nagy szegénység miatt nem volt hozománya, amit a zárdának a felvételért adhatott volna. Ráadásul elemi iskolába járni is csak két évig tudott, ami miatt tanulatlannak gondolták. Pedig a kis Helena már hétéves korától kezdve érezte hivatását. A lökést végül az adta meg, amikor 18 éves korában egy táncmulatságon megjelent neki Jézus, és szemrehányóan megkérdezte tőle, meddig akar még neki csalódást okozni. Állítólag azonnal egy közeli templomba sietett, ahol e szavakat hallotta: „Menj Varsóba. Ott lépsz majd be a zárdába.” Ekkor Helena már szülei óhaja ellenére is követte a magasabb parancsot, hazaküldte megtakarított pénzét és Varsó felé indult, ahol senkit nem ismert. Ott a Szűzanya segítségét kérte, aki eligazította őt: „Menj a szomszédos faluba és töltsd el ott nyugodtan az éjszakát!” Minden így is lett. Majd egy varsói templomba ment, ahol újra egyértelmű belső utasításokat kapott, és ezeket követve lépésről lépésre haladt célja felé. Egy ideig egy hatgyermekes családhoz került, de a keresést nem adta fel, míg felvételt nem nyert Az Irgalmasság Nővéreinek Anyja zárdájába. Ezt a kongregációt Teresa Rondeau alapította a franciaországi Lavalban. Az ő varsói rendházukba került tehát Helena 1929. augusztus 1-jén, húszévesen.

Fausztina nővér egész életére jellemző egy jól látható vezetettség. Gyakorta és úgy beszélgetett Jézus Krisztussal és az Égi Anyával, ahogyan az ember a barátjával társalog. Mivel a két év elemi kivételével teljesen tanulatlan volt, az általa lejegyzett közlések nyilvánvaló bizonyítékai e magasabb, égi vezetettségnek. Az a hatalmas bölcsesség, ami írásain átsugárzik, égi segítség nélkül egyszerűen nem tudott volna megfogalmazódni. A tanulatlan parasztlányt nem véletlenül tekintik a kor nagy hittudósai a kereszténység egyik legjelesebb misztikus szentjének. Élete és a rajta keresztül áradó üzenet pedig az isteni kegyelem egyik fontos bizonyítékává vált.

Mielőtt Fausztina nővér élete eseményeit bővebben kibontanánk, fontos tudatosítanunk, hogy a nővér összesen 33 földi életévének, az azon átáradó kegyelemnek hatására mennyi fontos dolog indult el világunkban.

Isten irgalmának hirdetése

Fausztinát szokták az isteni irgalmasság titkárnőjének vagy hírnökének is nevezni. Egy hat füzetből álló, közel ötszáz oldalas napló –  az egyházi irodalom egyik leggyönyörűbb írása – kötődik hozzá, melyet elöljárói kérésére írt, s amely legfőképp belső küzdelmeiről és Isten irgalmassággal kapcsolatos üzeneteiről szól. „Hirdesd, hogy Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom!” – kapta meg Fausztina élete legfontosabb küldetését Urától, Jézus Krisztustól. Így egész életműve az Isten által az ember számára nyújtott békejobb, a szeretetben megkötött új szövetség, a kiengesztelődés üzenete. A legfontosabb üzenet, ami egész világunkat érinti: Isten lényege a szeretet és az irgalom. Isten szeret minket, embereket, és nem kíván bűneinkért bosszút állni. Segíteni szeretne és várja a hozzá visszatérő embert, saját gyermekét. Isten irgalmat szeretne gyakorolni, melynek befogadása csak és kizárólag rajtunk, a mi hozzáállásunkon és elfogadásunkon múlik.

Bár 1938-ban bekövetkezett haláláig a Fausztinán keresztül érkező üzeneteket nem sokan vették komolyan, sőt többnyire még rendtársai is egyfajta flúgos, elszállt apácának tartották, pontosan úgy, ahogyan Jézus Krisztus azt megüzente, a nővér törekvései a halálát követően megvalósultak. Jézus például kérte őt, hogy terjesszen el egy újfajta engesztelő imát, az isteni irgalmasság rózsafüzérét – ez a rózsafüzér ma az egyik legelterjedtebb katolikus imádság. Kérte tőle továbbá, hogy a Húsvét utáni első vasárnap az isteni irgalmasság vasárnapja, egyházi ünnep legyen, amelyet II. János Pál pápa be is vezettetett, valamint kérte, hogy egy úgynevezett novéna, egy kilenc napon át tartó imádság, az isteni irgalmasság kilencede legyen elvégezve a keresztény emberek által a világ megtéréséért. Ez az engesztelő áldozati ima a Nagypéntek és a Húsvétot követő első vasárnap közti időszakban a leghatásosabb, de máskor is elvégezhető. „Egyetlen lélektől sem tagadok meg semmit, akiket irgalmam forrásához vezettek!” „…minden bűn elmerül irgalmam mélységében…” – hangzik az isteni ígéret Jézus Krisztus szájából Fausztina nővéren keresztül. Ez a novéna mára már a kereszténység egyik leghatékonyabb és legszélesebb körben végzett gyakorlatává vált.

Ezeken felül Jézus kérésére Fausztina nővérnek egy, az isteni irgalmasság jegyében létrehozott kongregációt is alapítania kellett volna, de ez Fausztina életében az egyház bizalmatlansága miatt nem tudott létrejönni. Ennél hatékonyabb volt viszont az a praxis, amelyet Fausztina 1933-ban letett szerzetesi örökfogadalmától kezdve kezdett el végrehajtani az emberiségért. Saját magát kezdte el felajánlani a szenvedő emberi lelkekért azzal a szándékkal, hogy őket Istenhez vezesse. Naplójában Fausztina így írt: „…tökéletesen alárendelem magam Isten akaratának és magamra vállalom a bűnösök lelkében lévő összes szenvedést, félelmet és aggodalmat, viszonzásul pedig átengedem nekik lelkem minden vigaszát, melyet az Istennel való érintkezésből nyerek…” – ekképpen titokban, csöndes alázattal magára vette sokszor éppen saját rágalmazói bűneit, és magába fogadva a szenvedést, mindent másokért ajánlott fel. Így egész élete egyfajta szentmisévé vált, melyben az úrfelmutatás és az átváltoztatás nem más, mint önmaga átadásának és mások szeretet általi megváltásának belső áhítatban és titokban végrehajtott cselekedete. Mivel az állandó szenvedéseket megszokta és türelemmel viselte, a többiek számára mindebből nem sok látszott. Nem lehetett őt zsörtölődni vagy panaszkodni hallani, nem látták türelmetlennek, rosszat pedig sohasem beszélt senkiről. Naplójában az őt bántalmazó rendtársnőit sohasem nevezte meg. Pedig sokan értették őt félre, s amikor betegsége miatt összeesett és már járni sem tudott, kigúnyolták, lustának nevezték és munkára kényszerítették.

A noviciátustól a lélek sötét éjszakáján át az örökfogadalomig

De térjünk most vissza az 1925-ös évhez, Fausztina nővér 18. életévéhez, az irgalmas rendben töltött zárdajelölti éveihez. A nővéreket magdalénásoknak hívták, mert az egyik fő céljuk a bukott vagy elhanyagolt lányok gondozása volt. Fausztina iskolázottság híján a segítő nővérek és nem a vezető nővérek képzését kapta meg. A varsói jelöltéveket követően a kétéves noviciátust a Krakkó melletti lagiewniki kolostorban végezte. Itt tört rá az a próba, amelyet Keresztes Szent János definíciójával „a lélek sötét éjszakáján” való áthaladásnak neveznek. Ez nála egy körülbelül másfél éven át tartó időszak volt, jóval rövidebb, mint ameddig általában tartani szokott. Egy megpróbáltatásokkal teli, nagyon sűrű életszakasz volt ez, de Fausztina nővér rendkívüli tisztaságát és az égiekkel való jó kapcsolatát bizonyítja, hogy még ez idő tájt is kapott némelykor vigasztalást égi segítőitől. Naplójában így írt keserveiről: „A noviciátus első évének végén mind sűrűbbé váló sötétség kezdte eltölteni a lelkemet… A hitigazságok értelmetlennek tűntek a számomra. Amikor Istenről beszéltek, szívem mintha kőből lett volna. Szívem képtelenné vált a legcsekélyebb szeretetre. Az imában semmi vigasztalást nem találtam… Amikor magamba néztem, csak bűnöket és semmiségemet találtam. A kápolnában az áhítatgyakorlatok közben kísértések gyötörtek. Gyakran az egész mise alatt küzdöttem az istenkáromlások ellen, amelyek ajkamra tolultak. Irtóztam a szentségektől. Csak gyóntatóm parancsára mentem áldozni. A vak engedelmesség volt egyedüli mentőhorgonyom… A legrettenetesebb az volt, hogy elutasítva éreztem magamat…” Ebben az időszakban a nővér arca sárga volt, szeme véraláfutásos, mintha valami súlyos betegségben szenvedne. Fausztina ekkor még nem fogta fel megpróbáltatásai fő célját. Az ideiglenes fogadalmat a noviciátus végén is ilyen állapotban tette le. (Az irgalmas nővérek a noviciátus után öt évig csak ideiglenes fogadalmat tesznek, melyet évente megújítanak, s csak ezután jöhet az életre szóló örökfogadalom.)

A sötét éjszakán való áthaladás próbája és annak kínjai egy sor fontos felismerés – mint például saját kicsinységünk belátása és az alázat szükségessége – mellett felkészítenek azokra a kínokra, melyeket az önmagát felajánlott ember másokért kezd el viselni. Ennek ékes bizonyítéka egy másik naplórészlet Fausztina nővértől, melyben arról számolt be, amikor önként átadta magát a bűnösök megtéréséért: a mások javára ajánlott szenvedések közepette is ahhoz hasonlókat élt át, mint a sötét éjszaka kísértései során. „Hamarosan tapasztaltam, hogy Isten elfogadta felajánlásomat, mert érezni kezdtem annak hatásait. Lelkem hirtelen kőkeménnyé vált, elmerült az aggodalomban és a félelemben. Istenkáromlások és átkozódások tolultak ajakamra. Kétely és kétségbeesés lépett be a szívembe. Ez azoknak a szegény lelkeknek az állapota, akikért átadtam magamat. Kezdetben lesújtottak ezek a förtelmességek, de gyóntatóatyám az első alkalommal megnyugtatott: a tanítvány nem nagyobb Mesterénél.” Úgy tartják, oly kevés lélek vállalkozik az ilyen társmegváltói szerepre, hogy akik hajlandóak erre, azokat Isten örömmel fogadja. Viszont a negatív erők is hatalmas erővel rontanak rá az ilyen segítőkre. A sötét éjszakán való áthaladás nagy tréning és komoly érettségi teszt is egyben, melyben a tanítvány felkészül egy jóval komolyabb és nemesebb későbbi harcra: harcra az emberi lelkekért.

„Azt mondod, hogy sűrű sötétség homályosítja el értelmedet. Miért nem jössz hozzám ezekben a pillanatokban? Én vagyok maga a Világosság, és én egy pillanat alatt több fényt és megértést tudok a lélekbe önteni a szentséget illetőleg, mint amit valaha is találhatsz bármelyik könyvben, és amit egy gyóntató se lesz soha képes megadni neked. Tudd meg azt is, hogy a sötétséget, amelyről panaszkodsz, én már elviseltem érted az Olajfák kertjében. Lelkem akkor összeroskadt a halálos fájdalom súlya alatt. Most részesítelek téged ezekben a szenvedésekben, irántad való rendkívüli szeretetem bizonyítékaként, tekintettel arra a nagyfokú életszentségre, amelyet előkészítettem számodra az égben. A szenvedő lélek áll legközelebb Szívemhez.” (Az irgalmas Jézus szavai a csüggedő lélekhez)

(Engedtessék meg itt egy rövid kitérő. Állítólag az a zárda, ahol Teréz anya Kalkuttában tanított, közvetlenül a szegénynegyed, az úgynevezett „gyöngyök tengere” mellett volt. A zárdában élők csak külön engedéllyel tehették be oda a lábukat. Teréz anya azonban elkezdett oda kijárni és oldani az ott élő nyomorultak szenvedését. Belépett a „gyöngyök tengerébe”, hogy osztozzon mások sorsában. Minden másokért vállalt szenvedés egy gyöngyszem. Így keletkezik a gyöngyök tengere a helyesen viselt és Istennek felajánlott szenvedés cselekedeteiből. Palánkay Gausz Tibor atya szavai kívánkoznak ide: „Az áldozat hiánya a szeretet hiánya. A szeretet mértéke az áldozat. Aki nagyon szeret, az áldozatot hoz. A szeretet megkönnyíti az áldozatot annyira, hogy a szeretetnek az áldozat nem is áldozat, hanem öröm: örömteljes erőmegfeszítés, a szeretet erőteljes lendülete, bizonysága, gazdagsága…”)

Fausztina nővért örökfogadalma előtt az ördög a szokásosnál is nagyobb kísértésekkel támadta. Benső hangot hallott, mely így szólt: „Elöljáróid kijelentették, hogy egész lelki életed csak beképzelés…” „Jézus nem beszél ily bizalmasan ilyen méltatlan lélekkel…” Ekkor viszont gyóntatójától kapott segítséget, aki e szavakkal nyugtatta meg őt: „Nem számít, mit mondanak önről az emberek! Jézus különösen szereti kinyilatkoztatni magát a kicsinyeknek. És minél kisebbé válik, annál bensőségesebben köti majd önt magához.”

A nagy fogadalom előtt akkor csúcsosodtak ki a próbák, amikor a Varsótól körülbelül száz kilométerre lévő plocki zárdában Fausztina különös feladatot kapott. (A nővér rövid földi pályafutása alatt sok helyre volt beosztva, tehát ne úgy képzeljük el őt, mint aki egész életét egy zárdában töltötte.) Így írt erről naplójában: „Este láttam az Úr Jézust fehér ruhába öltözve, egyik kezét áldásra emelve, másikat mellére helyezve. Szíve felett nyitva volt ruhája, és a nyílásból két fénynyaláb sugárzott, az egyik piros, a másik fehér. Szótlanul szemléltem az Urat… Egy pillanat múlva az Úr Jézus ezt mondta nekem: »Fess egy képet ennek mintájára, és írd alá: Jézus, bízom Benned! Azt kívánom, hogy ezt a képet először a ti kápolnátokban tiszteljétek, utána pedig az egész világon. Megígérem mindenkinek, aki tiszteli, nem vész el. Megígérem neki, hogy már ezen a világon legyőzi az ellenséget, főleg halálának órájában. Mint saját dicsőségemet, én magam védem meg ezt a lelket.«”

Attól a pillanattól kezdve, hogy Fausztina nővér igyekezett e feladatot végrehajtani, elöljárói és szerzetestársai nagyon megijedtek. Attól féltek, hogy hamis ájtatosság kerül bevezetésre az egyházban. Végül Fausztina 1933. május 1-jén, öt évvel halála előtt tette le végső fogadalmát. Naplójában mély meghatottsággal írt róla: „Ami a fogadalomtétel pillanatában szívemben végbement, nem tudom leírni. Én Őbenne vagyok, és Ő énbennem… Erről nem illik beszélni. Az ember csak hallgatni tud…” Ami ekkor történt, azt a keresztény misztikában úgy nevezik: az Istennel való eggyé válás. És innentől indult el egy valódi, Isten segítségével végigjárt diadalút.

A szentté avatásig vezető szenvedésekkel teli út

Fausztina kapott végre egy gyakorlott gyóntatóatyát Michal Sopocko atya személyében, akit Jézus már több látomásában megmutatott neki. Gyóntatója ezt tanácsolta: „Alázatosság nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Gyakorolja ezért az alázatosság harmadik fokát, azaz ne mentegesse magát akkor sem, ha igaztalanul vádolják. Ellenkezőleg! Örüljön ezeknek a megaláztatásoknak.” Sopocko atya annyira előrelátó ember volt, hogy Fausztinát mindenféle orvosi és pszichiátriai vizsgálatnak is alávetette, hogy ezzel kizárja a látomások és üzenetek beteges eredetét. Ezen vizsgálatok eredménye teljesen kedvező volt Fausztinára nézve.

Végül elkészült a festmény első verziója is – a gyóntatóatya által felkért festő, Eugeniusz Kazimirowski készítette –, ám az Fausztinának hatalmas csalódást okozott. Látomásában ő sokkal szebbnek, sokkal ragyogóbbnak, sokkal diadalmasabbnak látta Urát. Aztán megjött Jézus válasza: „Ennek a képnek az ereje nem a színekben, az ecsetvonásokban, hanem egyedül és teljesen az én kegyelmemben van!” (Korunk művészei számára különösen gondolatébresztő lehet ez a válasz: az új művészet alapja a megfelelő motiváció, a felajánlás és az égi kegyelem kell, hogy legyen.)

Ahogyan Fausztina nővér gyarapodott a kegyelmekben, úgy sokasodtak megaláztatásai is. Ezekhez való hozzáállása azonban szintén figyelemre méltó: „A megaláztatások mindennapi kenyeremet képezik: a jegyesnek részesülnie kell Jegyesének minden javában…” Ekkortól kezdtek el Fausztina nővér másokért végrehajtott felajánlásai egyre intenzívebbekké válni. Beszédes, ahogyan az egyre jobban feldühödő sátán támadásaira Fausztina válaszolt: amint a sátán dühében újabb lelkek felé indult, újabb áldozati cselekedetek érkeztek a nővértől, s a gonosz vesztesége még nagyobbá vált. „Csak egyetlen váltópénz létezik a lelkek számára – mondta Jézus Fausztinának –, szenvedj egyesülve az én szenvedésemmel a kereszten…”

Időközben a számtalan végeláthatatlan szenvedés Fausztina fiatal testét kezdte teljesen felőrölni. Ő, aki az isteni irgalmasság oly nagy szószólója volt, rendtársaitól egyáltalán nem nyert irgalmasságot. Úgy tartották róla, csak képzelt beteg, aki magára akarja vonni a figyelmet. Beszéltek róla a háta mögött, de nyíltan is éreztették vele megvetésüket, ha tehették. Fausztina testének a sok magára vállalt bűntől időnként szó szerint hullaszaga volt, amit rendtársai nem voltak hajlandók elviselni. Fausztina megértette, hogy Jézus szándékosan rejtette el rendtársai, az egész közösség elől áldozatának nagyságát, s a többiek csak halála után eszméltek rá, kivel is éltek együtt.

A kínokkal együtt gyakoriak voltak elragadtatásai is. Az isteni neveket ezen időszakában például egyáltalán nem tudta kimondani, mert teljesen elragadtatott a földi, érzéki világból. Akarata pedig teljesen megegyezett Isten akaratával. Menyasszony és Vőlegény mindörökre eggyé vált. Fizikai fájdalmát mosolyogva viselte. Tüdőproblémája több mint tíz éven át kísérte. Élete vége felé kétszer is több hónapot töltött tüdőszanatóriumban. Halála előtt a krakkói zárdában már hosszú ideig nem tudott ágyából kikelni. Még így is, ennyi megpróbáltatás után is fontosnak érezte, hogy az egész közösség előtt ő maga kérjen bocsánatot. Halála előtt olyan fájdalmakat élt át, hogy kért egy fájdalomcsillapító injekciót. De erről azonnal le is mondott, hogy teljesítse Isten akaratát. 1938. október 5-én, háromnegyed 11-kor mondott búcsút a világnak, szemét egy Krisztus-képre emelve.

Halála után hamar elterjedt a világban az isteni irgalmasság tisztelete. Egy időre azonban, 1959-től a római Szent Hivatal szigorúan megtiltotta az üzenetek és képek terjesztését. A tisztelet helyreállítója és az irgalmasság ügyének nagy szorgalmazója Krakkó püspöke, a későbbi II. János Pál pápa volt, aki 2000. április 30-án személyesen avatta szentté Fausztina nővért. Ez volt az évezred első szentté avatása, mely szimbolikus jelentőséggel is bírt. Halljuk hát II. János Pál pápa üzenetét, melyet a szentté avatási szertartáson mondott: „Az isteni irgalom fénye, melyet az Úr Fausztina nővéren keresztül akar ismét átadni a világnak, megvilágítja a III. évezred útját.”

dr. Torgyán Atilla

Kapcsolódó termékek

Akció

Fausztina (DVD)

Korlátozott számban

3.490 Ft

Kosárba